Küldetésünk
A „VICTORIA A GYERMEKEKÉRT” Egészségvédelmi Alapítvány célja:
„A köz érdekében álló, gyermekkórházak, gyermekgondozó intézmények, hátrányos helyzetű gyermekeket segítő intézmények – beleértve a fogyatékos gyermekek gondozására szakosodott intézményeket is – segítése, anyagi támogatása, infrastruktúrájuk fejlesztése.”
Régóta dédelgetett álmunk vált valóra a „VICTORIA A GYERMEKEKÉRT” Egészségvédelmi Alapítvány életre keltésével. A társadalmi felelősségvállalás számunkra magától értetődő, belülről fakadó kötelezettség. Lehetőségeinkhez mérten eddig is tevékenyen részt vállaltunk egy jobb, élhetőbb környezet fenntartásában természetbarát és újrafeldolgozott termékek forgalmazásával, valamint a helyben gyártott irodaszerek előnyben részesítésével. Talán ennek is köszönhető a VICTORIA márka ismertsége és elfogadottsága a papír, író- és irodaszer, valamint számítástechnikai kellékanyag piacokon.
Most azonban a „VICTORIA A GYERMEKEKÉRT” Egészségvédelmi Alapítvány segítségével minden eddiginél nagyobb lehetőség kínálkozik arra, hogy hozzájáruljunk a környezetünkben élők egy jól körülhatárolható csoportjának boldogulásához, életminőségének javításához. Elhatároztuk, hogy átlátható, a tisztességet legteljesebb mértékben szolgáló alapítványi működést hozunk létre, olyat, amelyet büszkén vállalhatunk.
Feltett szándékunk, hogy a VICTORIA termékek népszerűségét felhasználva segítséget nyújtsunk sok-sok rászoruló gyermek testi-lelki egészségének visszaadásához.
Ezúton is tisztelettel megköszönjük, hogy VICTORIA termékek vásárlásával Ön is hozzájárul Alapítványunk célkitűzéseinek megvalósításához!
Bartucz György, Wittmann Róbert
Alapítók

Weboldal készítés